Budapest, Pannónia utca 33.
Bővebben:
Miskolcon, az Arany János utcában született. Öt- hatéves korától a rajzolás jelentette számára a legönfeledtebb játékot, elfoglaltságot. Édesapja járatta Az Újságot, ennek vasárnapi mellékletében mindig közöltek karikatúrákat.
Iskolai tanulmányait a Deák utcai Hunfalvi Reáliskolában kezdte el, ahol Veszprémi tanár úr fedezte fel tehetségét, és biztatta karikatúrák rajzolására. A család Budapestre költözése után a Vörösmarty Reál Iskola tanulója lett. Ötödikes korában Tokaji Nagy Béla természetrajztanárról készített karikatúrája társai elismerése mellett igazgatói megrovást és egy nevelő célzatú osztályismétlést is eredményezett. „Te botrányt okoztál, az ilyen kaján alakra nincs szükségünk, csak rontják az osztály szellemét!” – mondta a sértett pedagógus. Ezután társai csak így hívták, később művésznévként is megfelelt ez a minősítés.
Tizenegy éves korában elveszítette édesanyját. Egy évre Miskolcra került a rokonokhoz. A tizenkét tagú, pékséget üzemeltető Róth dinasztia befogadta, gyakran felülhetett a lovas kocsi bakjára, megszerette a paraszt-zsidó életet.
Legnagyobb hatással a Pesti Naplóban publikáló Gáspár Antal volt rá. Gáspár műveinek reprodukálása jelentette számára a kihívást. Szabadkézirajz-tanára, Farkasfalvy Imre felfigyelt rá, és elmondta véleményét próbálkozásairól.
Érettségi után a főiskolára nem jelentkezhetett, Óbudán a Gutmann és Fekete Harisnyagyárban helyezkedett el. Huszonegy éves, amikor munkaszolgálatra Galántára vezénylik. A következő állomás Ungváron át Turjaremete; követ tör, utat épít a hegyen át Perecseny felé. A sors fintora: a műtárgy később a német helyett a szovjet csapatok mozgását segítette.
Később Esztergom és Debrecen lesz az „állomáshelye”. A cívis városban a Hunyadi páncélosok eltűnése után hirtelen szabad lesz; az ostromlott Budapest helyett Szeged lesz átmeneti lakóhelye.
1945 és 1950 közt a Képzőművészeti Főiskola hallgatója; mesterei voltak: Berény Róbert, Kmetty János, Barcsay Jenő és Koffán Károly. 1945-ben a Ludas Matyi egyik legfiatalabb alapító tagja. Közel két évtizedig jelentek meg itt rajzai. A főszerkesztővel, Tabi Lászlóval azonban konfliktusa támadt és távozott, illetve távozni kényszerült a laptól. Ezt követően tizennégy éven át a Tükör című hetilap munkatársa. 1978-tól a jogfolytonos, de művészeti hetilapként aposztrofált Új Tükör főmunkatársa. Ennek megszűnése után több lapban (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszabadság, Magyar Filozófiai Szemle, Lyukasóra, Új Írás, Hócipő) is rendszeresen publikált.
Ő hozott létre és gyakorolt egy sajátos műfajt, a nekrológkarikatúrát, amelynek hőse egy-egy, a művész által tisztelt vagy hozzá közel álló személy, akinek halála után összefoglaló, mintegy emblémajellegű rajzot készít, köztük Charlie Chaplin, Einstein, Liszt Ferenc, Beethoven, Mándy Iván stb.
Alkotásainak egy-egy részét több közgyűjtemény (a bázeli Sammlung Karikaturen und Cartoons, az Országos Széchényi Könyvtár, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a pécsi Képzőművészeti Gyűjtemény) őrzi.
Az MTV 1970-ben készített Karikatúra című filmsorozata Kaján portréjával indult.
2002-ben Moldova György Történelem óra címmel riportkönyvet írt a művészről.
Kossuth-díjra csak felterjesztették, de művészetét a mindenkori hatalom ilyen magas szinten nem ismerte el.
Kilencvenedik születésnapján szülővárosában, egykori iskolájában önálló kiállítása nyílt. Budapesten lakása előtt – flashmob (villámcsődület)[1] keretében – barátai tízperces tapssal ünnepelték.
Kilencvenötödik születésnapján (2016. márc. 3.) a Spinoza Házban nyílt kiállítás tiszteletére: Hommage ? Kaján Tibor. Karikaturista pályatársai saját, ill. Kaján-karikatúrák felhasználásával tisztelegtek a Mester előtt (az esemény nyomán katalógus is készült).
Így vallott szakmájáról:
„A karikatúra túlzást jelent. Célja, hogy az élet bonyodalmait, rejtett összefüggéseit, a gondolatokat szavak nélkül, vonalakkal fejezze ki. Ehhez járuljon hozzá a humor. A karikaturista ismerje az életet, de az erkölcsöt, a jó ízlést ne lépje túl. A vonalak csendesek, nincs bennük semmi tolakodó harsányság: humort nem lehet ordítva mondani. Szeretném munkáimat vonal gondolatoknak nevezni. Karikatúra annyiféle van, ahány nevetés létezik. Én a felismerés mosolyára pályázom.”
Méltatások:
Gádor Béla.
...Én ismerem Kaján Tibort és mondhatom, hogy egyáltalán nem tréfás fickó. Komoly ember, mint te, hasznos tagja a társadalomnak, többszörös családapa. Merem állítani, hogy kitűnően le tud rajzolni egy embert úgy, hogy szeme, szája, orra, lelke a helyén van és megszólalásig hasonlít arra, akit lerajzolt. Mégis, miért rajzol így? Hogy megnevettessen? Szó sincs róla! Ez a szándék távol áll tőle. Kaján, a karikaturista, egyszerűen olyannak látja a világot, mint amilyennek rajzolja. Egy különös, kifordított világban él, ahol óriási többségben vannak a hosszú orrok és pisla szemek. Nem rajzol ő viccesen, dehogyis! Ő pontosan rajzol, azt rajzolja le pontosan, amit lát és ebben rejlik az ő művészi titka."
Esterházy Péter.
...Ez a művészet úgy beszél a múltunkról, erről a szürke, szűk diktatúráról, hogy pillanatra sem lesz provinciális. És ami igen ritka: nem látszik rajta a diktatúra ujjnyoma. Ez az ember élhetett volna Párizsban vagy New Yorkban. És azt is látjuk, hogy itt élt, él...a pozitív tulajdonságokkal játszik, azokat túlozza, kavarja: rajzolja. "
Akadémiai székfoglaló, részlet:
„Nagy megtiszteltetés számomra a Magyar Művészeti Akadémia döntése, mellyel tagjainak soraiba emelt. De nem tagadhatom meghökkenésemet sem és a gyanúmat, hogy nincs-e valami tévedés a dologban. Nem ismerek ugyanis olyan karikaturistát a művészettörténetben (ha egyáltalán a karikatúra műfaj ide befogadtatik), aki akadémiai tag lett volna.
A karikatúra legnagyobb alakja Honoré Daumier sem tartozott a Francia Akadémia tagjai közé. Hitem szerint ez a döntés a Magyar Művészeti Akadémia lenyűgöző nyitottságát jelzi és azt, hogy nem követ megrögzött előítéleteket. Rám pedig a magas színvonalnak való megfelelés nehéz feladata hárul (melyre titkon, lelkem mélyén mindig is törekedtem) és a köszönet...